II. Isoteq Kupa

E-mail Nyomtatás PDF

2007. november 17-én a II. Isoteq Kupán négy versenyzőnk képviselte az egyesületünket. Diák II. 34 kg-ban Drinóczi Bálint népes mezőnyben találta magát. A súlycsoportban 15-en indultak, ő a nyolc fős csoprtba kapott besorolást. Az első két mérkőzésén okosan birkózott és mindkettőt simán hozta. A harmadik összecsapásán sajnos ezúttal is becsúszott egy vereség. Azonban el kell ismerni, hogy most egy jobb birkózótól kapott ki. A csoport második helyéért azonban még vissza volt egy mérkőzés, amit mindenképpen meg kellett nyernie, ha érmet akar szerezni. Ez sikrült is neki, így egy újabb bronzzal lett gazdagabb az éremkollekciója.
Szintén a diák II. -esek között, de már egy súlycsoporttal feljebb, a 37 kg-ban Rostás Viktor volt az indulónk. Viktor is népes súlycsoprtban indult, itt 16 birkózó mérlegelt. Első három mérkőzésén koncentráltan, okosan birkózott, így megnyerte mind a hármat, és csoportgyőztesként várhatta az elődöntő küzdelmeit. Az elődöntőben sajnos már nem tudott kellőképpen odafigyelni, talán kissé meg is elégedett a biztos bronzéremmel, így egy sima vereség lett a vége, és egy harmadik hely.
Diák I. 55 kg-ban egy újoncot avattunk, Marthy Dávid révén, neki ez volt az első versenye. Természetesen, mint mindenki az első viadalán, ő is nagyon izgult. Végül két vereséggel fejezte be a küzdelmeket, de megismerte a versenyek mással össze nem hasonlítható hangulatát. Ha továbbra is ilyen szorgalmasan dolgozik az edzéseken, a várt győzelmek sem fognak elmaradni a jövőben.
Diák I. 75 kg-ban Fazekas Bence próbált szerencsét. Sajnos Bence ezúttal enerváltan birkózótt, aminek két sima vereség lett a vége, ami az 5. helyet jelenti a számára.
 
kapcsolat

Gyere hozzánk birkózni!

Birkózz nálunk!