Gospic Open 2010

E-mail Nyomtatás PDF
Idén is meghívást kaptunk a minden évben megrendezésre kerülő horvátországi Gospic Open-re. Ezúttal közel tíz sportolóval szerettünk volna részt venni a viadalon, de egyesek úgy gondolták, hogy a tanév végéhez közeledve edzésekre már nem kell járni, mások pedig különböző táborozásokat illetve nyaralásokat részesítettek előnyben. Ez a hozzáállás elgondolkodtató az őszi versenyek előtt.
Így négy versenyzővel vágtunk neki a hosszú útnak. Idén is a program része volt a tengerpart meglátogatása és a tengerben fürdés, illetve a Tesla emlékmúzeumba is betekintést nyertünk.
A verseny rendezésére ezúttal sem lehetett panaszunk, gördülékenyen zajlottak a mérkőzések. Az mindenesetre erősen megkérdőjelezhető döntés, hogy az összes korcsoportnak (az 5-6 éveseknek is) kötöttfogást kellett birkózniuk.A bíráskodás viszont még mindig a katasztrófa és a gyalázat között van félúton. A "bírók" ötletszerűen adják a pontokat, a szabályokra fittyet hányva. A mérlegelés is úgy tűnik csak felesleges időtöltés, ugyanis az egymás ellen birkózók között akkora különbségek voltak, hogy csak a vak nem látta: itt bizony valami nem stimmel.
Versenyzőink ilyen közegben próbáltak néha erőn felül teljesíteni. Ez vagy sikerült vagy nem.
Bakonyi Levente és Drinóczi Dávid egy súlycsoportban küzdöttek, volt, hogy nagyobb ellenféllel szemben is. Levente 5., Dávid 3. lett.
Horváth Bálint egy győzelemmel és egy vereséggel helyezetlenül zárt.
Drinóczi Ákos jól birkózott, csak a döntő utolsó másodperceiben tudták megállítani, így 2. lett.
 
kapcsolat

Gyere hozzánk birkózni!

Birkózz nálunk!