Popori Ottó emlékverseny, Baja

E-mail Nyomtatás PDF

Ahogy minden évben, úgy idén is népes küldöttséggel vettünk részt az április 17-ei Popori Ottó emlékversenyen, Baján. A gyermek versenyzőktől a felnőtt birkózókig minden korosztályt megmozgató viadalon 6 versenyzőnk küzdött az érmekért.

Diák II. korcsoportban Drinóczi Ákos ezúttal is hozta idei jó formáját, és a döntőig meg sem állt. Ott viszont megismétlődött az Országos Diákolimpia döntője, hasonló eredménnyel. Ezüstérem lett a vége.
Még ugyanebben a korcsoportban Horváth Bálint 5. és Gibusz Richárd 4. lett. Mindketten felemás produkciót mutattak, és látszik, hogy még sok munka áll előttük.
Diák I. nehézsúlyban Tímár Bence egy mérkőzést birkózott, és ezüstérmes lett.
Drinóczi Bálint ezúttal 59 kg-ban indult a serdülőknél. Az elődöntőig szépen birkózva sorra győzte le a nála nehezebb és erősebb ellenfeleit, ott viszont fejet kellett hajtania nagyobb súly és erő előtt. A bronzmérkőzésen viszont újra győzedelmeskedett. Ez a verseny számára nagyon jó felkészülés volt a diákolimpiára és az OB-ra, ahol már eredeti súlycsoportjában fog birkózni.
Junior 60 kg-ban Tóthpál Balázs mérlege: egy mérkőzés, egy ezüstérem.

 
kapcsolat

Gyere hozzánk birkózni!

Birkózz nálunk!