Diákolimpia 2010. Szentes

E-mail Nyomtatás PDF

Drinóczi Ákos ezüstérmes a Diákolimpia Országos döntőn.

Március 27-én Szentes adott otthont a diák II. korcsport Diákolimpia Országos döntőjének. A versenyen 233 fiatal versenyző indult harcba az érmekért. A városi sportcsarnokban remek rendezés mellett, négy szőnyegen folytak a küzdelmek. Nem volt ritka az olyan súlycsoport, ahol több mint 30 versenyző mérlegelt.

Egyesületünkből a megszokott triumvirátus próbált ezúttal is szerencsét. 26 kg-ban Drinóczi Ákos komoly esélyekkel vágott neki a viadalnak. Szerencsére Ákos élt is a lehetőséggel és egyre nehezedő mérkőzésein mind sikerrel túljutott. Három győzelemmel máris a döntőben találta magát. Ott viszont fejet kellett hajtania erősebb ellenfele előtt.
Ákos ezzel az ezüstéremmel egyesületünk eddigi legjobb diákolimpiai eredményét érte el.
Horváth Bálint (31 kg) nem tudta kihozni magából a maximumot, egy győzelemmel és két vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől.
Hunyadi Lászlónak (37 kg) két sima vereség volt a mérlege.

 
kapcsolat

Gyere hozzánk birkózni!

Birkózz nálunk!