Év végi leltár

E-mail Nyomtatás PDF

Ismét elérkezett az év vége, ezért számot kell adni az elmúlt esztendőről.

2009 számunkra nehezen indult: az edzők és az egyesület vezetői közötti konfliktusok miatt a szakmai munka kezdett háttérbe szorulni, ami miatt sorra maradtak el a gyerekek, akik kitartottak, azok pedig nem tudták versenyeken felmérni a tudásukat. Ez az áldatlan állapot március elejére rendeződött. Egyesületünk visszavette régi nevét, és anyagilag ugyan nehezebb helyzetbe kerültünk, de legalább egységesen menetelünk előre.

Idén minden eddiginél többen, és több versenyen vettünk részt. Szám szerint 15 versenyző 20 viadalon próbálhatta ki tudását. Ezek a versenyek 143 lebirkózott mérkőzést és 28 érmet hoztak. Három versenyzőnk került be az országos szövetség által kiírt rangsorba. Kadet kötöttfogás 85 kg-ban Matisa Zoltán 4. lett, szintén kadet 100 kg kötöttfogásban Pap Arnold 6. Diák 50 kg-ban Drinóczi Bálint mind kötött-, mind szabadfogásban 3. lett.

Az érmeket és helyezéseket tekintve is sikeresen szerepeltünk. Drinóczi Bálint révén sok-sok év után ismét szabadfogású országos bajnoki döntősünk volt. Ezúttal ezüstérem lett a vége, ami mellé kötöttfogásban egy bronzérmet is bezsebelt. Bálint ebben az esztendőben 11 versenyen indult, abból tízszer érmet szerzett. Ez a jó teljesítménye többeknek "szemet szúrt", ezért meghívást kapott Tatára a korosztályos válogatott három napos összetartására.
Pap Arnold mindkét fogásnem Országos Bajnokságán 5. lett. Míg Matisa Zoltán is hasonló eredményt ért el a kötöttfogásúak mezőnyében.

Szintén pozitív fejlemény, hogy Drinóczi Balázs ezentúl a birkózó bírók táborát erősíti. Továbbá elindult a megújult honlapunk is, amire sok jó kritikát kaptunk. Szintén örvendetes, hogy a sok újonnan érkező fiatal miatt kezdjük kinőni a tornatermünket és a szőnyegünket. Az ez irányú továbblépések már folyamatban vannak.

A téli szünet után az edzések január 4-én hétfőn a megszokott időben kezdődnek.

 
kapcsolat

Gyere hozzánk birkózni!

Birkózz nálunk!