Kalocsán október 16-án gyermek, diák és serdülő korosztályoknak rendeztek versenyt. a viadalon főként kezdő birkózók mérhették össze tudásukat. A rendezők és bírók dilettantizmusa miatt a verseny hosszúra nyúlt a kevés induló ellenére is, és sokszor fordultak elő kaotikus jelenetek a sorsolásokkal kapcsolatban.
Ezek ellenére maroknyi csapatunk szép eredményeket ért el:


Sérülések és "egyéb elfoglaltságok" miatt csupán hat versenyzővel vettünk részt a Kaposváron rendezett serdülő, diák I. és diák II. korcsoportok Nyugat-Magyarországi területi bajnokságán. A legkisebbeknél a tét az Országos Bajnokságon való indulás kiharcolása, a nagyobbaknál versenyzési lehetőség illetve a Terület Bajnoka cím elnyerése volt.
Egyetlen diák II-es versenyzők Drinóczi Ákos 32 kg-ban hozta a kötelezőt, két győzelemmel és egy vereséggel bronzérmes lett, így továbbjutott az OB-ra.
Diák I. korcsoport 50 kg-ban Hunyadi László egy győzelem és egy vereséggel második, 58 kg-ban Fodor Iván négy vereséggel ötödik, +76 kg-ban Keszthelyi Martin ellenfél nélkül első lett.
Serdülő 63 kg-ban ketten is képviselték egyesületünket. Keszthelyi Ádám négy küzdelmes, de vereséggel végződött mérkőzéssel ötödik lett. Drinóczi Bálint sajnos az első mérkőzésén megsérült, de így is végig tudta birkózni a versenyt. Két győzelme és két veresége bronzérmet ért.

Az indulók létszáma némileg elmaradt a várttól az idei első diák kötöttfogású rangsorversenyen. Az alig 120 fő mindenesetre megküzdött az érmekért, néha igen színvonalas mérkőzéseket is lehetett látni.
Úgy gondolom, zökkenőmentesen, pörgősen zajlottak az események, mi mindent megtettünk, hogy rangjához méltóan rendezzük meg ezt a versenyt.
Május 17-én a Kaposvári SI rendezésében meghívásos gyermek birkózóversenyen vettünk részt. A viadalon dunaújvárosi, nagykanizsai, kaposvári és pécsi - a birkózással még csak ismerkedő - fiatalok kaptak lehetőséget.
Különítményünkben többen most vettek részt először ilyen megmérettetésen. Mind a hét birkózópalánta tudásának legjavát nyújtotta, és küzdelmes mérkőzéseken mérhette fel, hogy hol is tart a tanulási folyamatban.
Aranyérmesek:
Bakonyi Levente
Horváth Zoltán
Brigovácz Tamás
Bronzérmesek:
Biskup Szabolcs
Stankovics Kartal
Hofekker Richárd
Fülöp Dávid

Nem sikerült jól maroknyi csapatunknak a diák I. és a serdülő Diákolimpia Országos Döntője Orosházán.
Május 13-án a fiatalabbak próbálkoztak. 35 kg-ban Horváth Bálintnak illetve 46 kg-ban Hunyadi Lászlónak is csak egy vesztes mérkőzés jutott. + 76 kg-ban Két versenyzőnk is érdekelt volt, Tímár Bence és Keszthelyi Martin. Mindkettőjüknek egy győzelem és két vereség a mérlegük. Martinnak ez az 5. helyet jelentette.
Másnap a serdülőknél az egyetlen hadra fogható versenyzőnk Drinóczi Bálint 58 kg-ban sajnos ezúttal sem tudta hozni a tőle elvárható jó eredményt. Két győzelemmel és két vereséggel helyezetlenül zárt a népes mezőnyben.


Ma (2011.04.05.) a pécsi Városházán dr. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke sajtótájékoztató keretében adta át a Birkózás Városa-díszoklevelet dr. Páva Zsoltnak, Pécs polgármesterének. Az ünnepi eseményen jelen volt Lázár János, a birkózószövetség alelnöke is.
Oldal 1 / 5